Kedves ex-hallgató, tisztelt
Mérnökasszony, Mérnökúr!
Engedd meg, hogy elraboljon levelem 10 percet az idődből, hogy
informálhassalak egy lehetőségről, mellyel élve csatlakozhatsz inmáron 105 társunk
által választott eszméhez. 11 és fél évvel ezelőtt született meg az ötlet, hogy
(az egyetemekhez hasonlóan) a SZIF-en (már SZE-n) végzett villamosmérnökök is
kaphassanak valamilyen „kis emléket” diplomájuk megszerzésekor, egy ékszert,
melyet hordva mindíg emlékezhetnek feledhetetlen főiskolás éveikre. Talán
mondanom sem kell, hogy ismét a TAI az első! Tehát elsőként, és a mai napig
egyedül álló módon (bár évek óta egyetemként működik az intézmény) csak a TAI-n
végzettek fejezhetik ki ily módon összetartozásukat.
Az ékszerhez – ami egy arany (vagy fehérarany) pecsétgyűrű – azon,
villamosmérnök szakon végzett mérnök juthat hozzá, aki már befejezte tanulmányait.
Az idei év tehát a tizenegyedik, amikor a végzősök megkaphatják a pecsétgyűrűt.
Az ára hozzávetőlegesen egy 11 gramm súlyú aranygyűrű kereskedelmi árának
mindössze a 85 %-a.
A gyűrűk átvétele egy kis, állófogadás jellegű ünnepség keretén belül fog
történni, ahol csak azok vehetnek részt, akik államvizsgájuk, és az itt töltött
évek emlékére ezt az ékszert megrendelik, illetve már megrendelték, birtokolják.
(Sajnos, családtagok, ismerősök nem vehetnek részt, tekintettel a helység
szűkösségére és a várható létszámra.) Díszvendégként – mint minden évben – Kuti
József Tanár Úr fogja a gyűrűket átadni. A gyűrűavató költsége magában foglalja
egy névre gravírozott kristálypohár árát is, amely fontos szerepet játszik a
gyűrűavató lebonyolításakor.
A pecsétgyűrű: 14 karátos arany, amelynek súlya kb. 11 gramm. A gyűrű
kidomborodó mintázattal készül. A minta négy részből áll. Felülnézetből az alsó
felén nagy, nyomtatott betűkkel áll: „TAI”. Mint azt mindannyian tudjuk, a
szakot évtizedekig így hívták, és a hallgatók még sokáig ezt a nevet fogják
használni. A feltét többi részén - arányosan elosztva - a szak bizonyos
területeit, illetve az egykori három szakirányt jellemző motívumok találhatóak.
Bal oldalt egy telefont ábrázoló domborulat van, felül az antenna, jobbról
pedig a tranzisztor áramköri rajza látható.
Amennyiben úgy gondolod, hogy megengedheted magadnak, hogy ennyit áldozz
egy örök értékű dologra, minél előbb tudasd ezt velem!
Ha nem szeretnéd elhalasztani ezt a lehetőséget, de most nem tudod
megrendelni a gyűrűt, megteheted a következő években is, hiszen az első 10 év
után elmondhatjuk mi, TAI-sok, hogy sikerült hagyományt teremtenünk!
A 2003-as évtől a gyűrűavatón mindenki részt vehet, aki az elmúlt években
megrendelte a gyűrűt. Ennek az a célja, hogy a mindenkori gyűrűavató
szolgáltassa évről évre egy ismétlődő, előre betervezhető TAI-s találkozó
időpontját. Érdemes belegondolni, hogy a viszontlátás örömén túl milyen
értékeket rejtenek az így ápolt kapcsolatok.
Az 2011-es már a tizenegyedik gyűrűavató
lesz. Ebből kifolyólag 105 db-ot már
átvettek az előző évek végzősei. Amennyiben szeretnél meggyőződni a valódi
érték nagyságáról, vagy kellő átgondoltsággal akarsz dönteni, és ehhez
szükséged van rá, hogy láthasd a gyűrűt, akkor ezt az ország szinte egész
területén megteheted. (Az is lehet, hogy pont egy régi ismerősöd mutatja meg
Neked.) A következő TAI-sok ujján már van gyűrű:
Ács Barnabás (Győrújbarát), Ancsin
László (Újkígyós), Bagoly Tibor (Bp.), Balázs Pál (Bana -
Nagybánhegyes), Baranyai Zoltán (Tét), Bendig Balázs (Győr), Bognár
Szilárd (Ikrény), Bozsóki Balázs (Bp.), Bucsai István (Győr),
Buzás Zoltán (Békéscsaba), Czakó Kálmán (Bp.), Cseh Gergely
(Győr), Csókány Péter (Bp.), Csucsi Zoltán (Bp.), Daliás Tibor
(Felcsút), Domokos János Attila (Harkány), Dudás Ferenc (Szeged), Fabó István (Solt), Farkas Balázs (Győr), Farkas László Tamás (Hatvan), Fejes
Róbert (Hódmezővásárhely), Fényes László (Püspökladány), Földes
Tamás (Sopron), Garai Lajos
(Nagykanizsa), Gajdos Péter (Győr), Gasztonyi Péter (Győr), Gerencsér
Ákos (Lovászi), Gergő Gábor Tamás (Tatabánya),
Gombos Sándor (Sándorfalva), Grósz
Csaba (Szob), Hegyi Gábor (Győr), Hirczi Zsolt (Paks), Horváth
Balázs (Rábaszentmihály), Horváth György (Győr), Hurtik Imre (Győr), Jánoky Bálint
(Szombathely), Jároscsák Tamás (Nyírbátor), Juhász Tamás
(Tatabánya - Komárom), Juhász Tibor (Kőszeg), Kakuszi Péter
(Győr), Kallai Péter (Naszály - Győr), Kálmán Gábor (Szombathely - Győr), Kálmán László (Polgárdi), Kalmár Tamás (Bp. - Szeged), Kasznár
Tamás (Mosonszentmiklós), Kersák Róbert (Nagydorog), Kollár
Zoltán (Polgár – Bp.), Kovács Ákos (Bezenye), Kovács István
(Sajóvámos), Lasics Attila (Rábahídvég), Lehotay Balázs
(Balatonalmádi), Lengyel Fábián (Bezenye), Lengyel István
(Rábaszentmihály), Leszkó Tibor (Bp.), Magyar Tamás
(Kazincbarcika), Martinkovics Oszkár (Sződ), Mészáros István
(Tata), Mező Tamás (Győr), Mohó László (Pápa), Molnár
Zoltán Vilmos (Székesfehérvár), Monori
Zoltán Ferenc (Bp.), Nagy Gábor
(Recsk - Győr), Németh Norbert (Nagylózs),
Oláh Erzsébet (Sajóvámos), Pál Gábor (Szombathely - Győr), Pápai
Szilárd (Rábapatona), Pápay Ágnes (Bp.), Papp Béla (Bp. -
Miskolc), Papp István (Győr), Part Imre (Badacsony), Pásztor
Lóránt (Bp.), Péntek László
(Győr), Pető Zoltán (Győr - Debrecen), Polacsek Endre
(Dunasziget), Radics Tamás (Győr), Reider Tamás (Tényő), Simon
István (Oroszlány), Sipőcz Péter
(Csorna), Sisa János (Győr), Skripek
Péter (Bük), Sovány Péter (Kaposvár), Stumphauzer Gábor (Győr - Rácalmás), Sütő Zoltán
(Szombathely), Szabó András Farkas (Százhalombatta), Szabó Csaba (Szolnok), Szabó Ferenc (Csorna), Szabó Zoltán (Farmos), Szaniszló Tibor (Győr), Szatmári
József (Győr), Szélig László (Pécs), Szerencsés István
(Vácrátót), Szlobodnyik Tamás
(Cirák), Takács Péter (Bp.), Takács Péter (Paks), Takács
Sándor (Bőny - Győr), Tamasics János (Győr), Terhes Sándor
(Miskolc), Tomozi György (Győr), Tóth Alfréd (Nagyszentjános), Tóth Roland (Győr), Tóth
Tibor (Gönyü - Győr), Tölgyesi Andrea (Győr), Tunner Levente
(Győr), Varga Attila (Szigliget), Varga Zoltán (Miskolc)
Az egyetem két oktatója is viseli a TAI-s gyűrűt: Kuti József és Várnagy
András.
Ha úgy döntöttél, hogy érdekel ez az ajánlat, vagy bármilyen kérdés merült
fel a témával kapcsolatban, választ kaphatsz az oldalon üzemelő fórumon.
Továbbá mindig elérhető vagyok a következő számokon: +86-156-260-367-96;
+36-70-948-65-91; illetve írhatsz a taisgyuru@gmail.com címre.
Bízom benne, hogy Te is azok közé a büszke emberek közé akarsz tartozni,
akikről ránézésből mindenki tudja, hogy a SZIF (SZE) villamosmérnöki szakán
végzett, TAI-s öregdiák.
Remélem, találkozunk a 11, TAI-s
gyűrűavatón!
Üdvözlettel:
Pál Gábor
sk.
"... Mert meggyűrűzöttnek lenni
annyit jelent, mint hordozni az összetartozásnak kincset érő jelét." (Kuti József)